Hitünk, hitrendszerünk - érdemes-e hinni?
2020.01.27
Ha logikusan gondolkodunk...mindenképp.

Nekünk filozófián azt tanították> táblázattal szemléltetve, hogy, aki hisz az mindenképpen jobban jár.
Bár nekem erről midig ez jut eszembe:
" A magyar nem hisz, hanem tud!
Nem imád, hanem tisztel!
Nem valami ellen, hanem céljai megvalósításáért küzd!
Nem őseit követi, hanem azt követi, amit Ősei is követtek!"
Sokan hisznek, de vannak, akik nem. (Legalábbis ezt mondják, vagy tagadják.)
Alapvetően mindenki a HIT-re van kódolva. A különböző keretek, társadalmi különbségek másként engedik kifejlődni azt a tudatot, ami a HIT-en alapul. Ha másban nem, hát magunkban higgyünk.
Aki hisz, nem feltétlen kell, hogy bármilyen valláshoz tartozzon.
Ha megfigyeljük az embereket, bárhol a világon, ha veszélybe kerülnek rögtön így szólnak: ISTENEM SEGÍTS!
Sokszor volt, hogy egy Isten tagadó ember szájából is hallottam ezt a sóhajt. Ha észrevette, még jobban tagadta, hogy nincs Isten. (Pedig a tudatalattija elárulta.)
Tudat alatt mindenki tudja, hogy Isten egy és mindenkié.
Nekünk, magyaroknak itt a jó szavunk rá, hogy EGY-s-ÉG. Egy
mindenkiért, s mindenki egyért! Használjuk hát a teremtő nyelvünk. Jót kell teremteni.
Ha bármikor Istent okolnánk valamiért, gondoljuk végig...Ő segít, ha kérjük!
Azt viszont meg kell tanulni, hogy ne csak a bajban hívjuk, hanem mikor minden rendben van akkor is adjunk HÁLÁT neki.
A másik, hogy ki kell tanulni a negatív fogalmazásból. Ha valamit nem akarunk, akkor ne is foglalkozzunk vele, mert megteremtjük a gondolatunkkal. > Ilyenkor sokan Istent okolják, mert nem segít.
Fordítsd meg gondolkodásod és teremtsd meg a magad kis csoda világát, amiben bejárhatod a fejlődésed útját!
Sok-sok vallás, ami igazából hasonló, de pontosan ugyanúgy alakulhatott ki, mint bármi más a földön - más kontinens, más éghajlat így a vallási szabályok is mások csak a lényeg EGY.
Mindig érezték és tudták az emberek, hogy van egy felsőbb vezettetés és irányítás. Akik a hatalommal akarnak visszaélni, azok pedig tudják, hogy a vallással lehet az embereket irányítani.
"Isten megbüntet!" - "Allah mindent lát" - "Nem keveredhetsz más vallásúval"
Ezek mind emberi fenyegetések, hogy félelmeket és ellentéteket gyártsanak és egyre nagyobb szakadékokat rakjanak a különböző vallások közé.
Ha jól megfigyeljük a vallások is pontosan ugyan úgy különböznek, mint ahogy a táplálkozásunk és a bőrszínünk.
Régebben a hódítások és a gyarmatosítások akarták eltörölni a különbözőségeket. A mai korban a globalizáció próbálja bekebelezni és egységesíteni az arra hajlandóakat.
Szerintem a képlet igen egyszerű. Tiszteletben kell tartani minden vallást és minden gondolkodást.
Mindenkinek joga van az Istenét úgy nevezni és úgy tisztelni, ahogy Ő akarja. Sok vallásnak azonos az alapja, csak mások a megnevezések és a szabályok. Hiába szidjuk hol az egyiket, hol a másikat - mindben lehet "hibát" találni.
Én római katolikusnak lettem nevelve, de ismerem az őseink Babba Mária kultuszát és a magyarok jelképrendszerét, ami bizonyítéka annak, hogy a magyarok mindig keresztények voltak.
Aki olvassa és értelmezi is a bibliát, az tudja, hol vannak átfedések vagy éppen eltitkolt hiányok. Mindenki másként értelmezi és olvassa is a sorokat.
Tanultam vallás történetet is, de nem változtatok.
Keresztény, muzulmán, hindu, buddhista, zsidó vallás mellett több kisebb hagyománykövető vagy törzsi vallás is van.
Buddhizmus gondolkodása nagyon is közel áll a "keresztény" valláshoz. Nem szabad hagyni, hogy a mindenféle eltitkolt tanok és a történelem folyamán betiltott dolgok félre vezessenek minket. (Véletlen lehet az is, hogy hasonló rendek és kolostorok alakultak egy időben nálunk és keleten. )
Nem kell vallást váltani, mert ez "szimpatikusabb" vagy "trendi".
A vallásokat nem egymás ellen kellene fordítani, hanem megtalálni a közös "hangot". Együtt minden lehetséges.
Teljesen mindegy a "JÓ ISTENT" ki, hogy nevezi. A lényeg a JÓ.
Egy EGY-s-ÉG vagyunk! Az egész világon! A Jó Isten nem különböztet meg senkit sem, vallás vagy bőrszíne szerint.
Az embereknek szükségük van a fényre. Gondoljunk csak bele, milyen depresszióba tudunk esni, ha több napon keresztül nem süt ránk az égi világítónk a "nap". Az sem véletlen, hogy pont a sötétséget választottuk a testünk feltöltésére szolgáló alvási időt. Aki sokat éjszakázik, felborul az egyensúlya. Véletlen? - Nem, nincsenek véletlenek.
Szóval hívhatjuk az embert "fénylény"-nek.
A nap is át tudja világítani a kezünk, és azt szemmel is tudjuk ellenőrizni.
Ha jó passzban vagyunk - akkor mondják ránk, hogy sugárzunk. Véletlen?
Ahhoz, hogy jó passzban legyünk, kell a lelki egyensúly.
A lelkünket pedig folyamatosan mérgezik. A lényeg, hogy hallgass a megérzésedre. Vannak olyan szabályok, amelyek tévutakra próbálnak minket vezetni. Nem szabad felülni nekik.
Vallási dolgokban is vannak átfedések, nem szabad mindent elhinni, amit el akarnak hitetni velünk.
A JÓ ISTEN - JÓ!
Sosem az Isten büntet bennünket, hanem azok a félinformációk és félrevezetések, amiket ránk raktak vagy belénk neveltek.
Önmagunkat ostorozzuk és gondolatainkkal fogjuk magunkat leminősíteni, ami azt okozza, hogy más is leminősít minket. Szóval beszéld meg a problémáidat az "Isteneddel" és kérd a segítségét. Egy a fontos, hogy kérd, de ne csak akkor mikor már a legrosszabbat hoztad ki magadból, hanem még az elején. Az ima ereje csodákat tud tenni. Pl.: nagybeteg református tiszteletesért mondtak imát és adtak misét, aki meg is gyógyult, de elmondása szerint érezte is az ima erejét.
A jó energia és szándék jót hoz. A rossz csak rosszat.
Minden a gondolkodáson és a hozzáálláson múlik. Keleti filozófia szerint is minden emberben benne van a jó és a rossz is. Minden a körülményektől és a lélektől függ, hogy melyik irányba billen.
Azért írtam így, mert igen is függ az embertől is, hogy melyiket válassza!
Egy indián tanmese szerint:
Egy este az öreg Cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta:
-Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Rossz - a düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebb rendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego...
Másikuk a Jó - az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját:
-És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva így válaszolt:
-Az, amelyiket eteted.
Szóval a megoldás az emberiség érdekében is az, hogy a jó dolgokat ápoljuk és teremtsük.Hatalmas összefogásra van szükségünk, hogy a világot tényleg megszabadítsuk a rettegéstől.
A mostani "pszicho háború" is különböző kultúrákat és vallásokat próbál szembe állítani egymással.
Érthetetlen a népvándorlás. Igazából egy taktika, mivel okot kreáltak a vándorlásra. De a sok búza közé konkoly is keveredett. A megoldás az, hogy otthon vagy legalábbis otthonukhoz közel kell nekik lehetőséget adni a letelepedésre. Akinek ez nem felel meg, annak valószínű nem is a körülmény a probléma, hanem a rendbontás.
Jelenleg nem csak egy menekülés, hanem egy kontinens elfoglalása folyik eléggé erőszakosan.
Pszichológia szempontjából már eléggé sikerült a félelmet és a bizalmatlanságot elvetni a kultúrák és a vallások különbözőségével.
Nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon rajtunk a félelem, mert akkor győztek. Bátornak kell lenni, mert ha a rettegés is el tud uralkodni rajtunk, akkor a bátorság is fertőződhet.
Egy valamit tudni kell, az iszlám vallás sem engedi a terrorizmust. Tévesen vezetik félre az embereket, hogy bizalmatlanok legyünk minden muszlimmal szemben.
Egy nagyon fontos dolog van mindenkinek. Tisztázza le magában az Istennel való kapcsolatát és a tanmese elmondása szerint, kezdje el etetni a jót. Amikor a jó felerősödik, egyre jobban vonzza a jót!
Ha valami rossz kerül a közelbe, már megérezzük a rezgéséről, így könnyebb kiiktatni.
Emeljük fel a fényre a fejünk és menjünk közösen egy jobb világ felé! Nem egységes vallás kell, hanem egységes cél! Egy jó rezgéssel és békességgel teli új világ!
Feladat: Ismerd meg magad és a nézeteid. Próbáld leszűrni a környezetedből áramló energiákat. Ha sok negatív energiát kapsz hitednek megfelelő imával és valami feltöltődést hozó helyszínnel hozd magad vissza a JÓ szintre. Hasznos és csodás fejlődést!

A HIT egy elég összetett téma...

Üdv: